Az alap zöld Rayheres karton. Zöld mert ez az egyik kedvenc színe Jucának. Nem a hagyományos nyújtott lapformát, hanem négyzetet készítettem, melyet le lehet állítani az asztalra. Az alapra zöld tintával pecsételtem (kipróbáltam az új pecsétjeim:-)).

A neten való szörfözés során tetszett meg két részlet, ezeket is felhasználtam a lapon. Sajnos nem mentettem el, így nem tudok pontos helyet. Az első a zoom-olás volt, melyet az előlapon alkalmaztam. A fekete-fehér színezhető scrapbook lapból (PAINTABLES - Aquarellpapier ROXANNE - 12x12" PRIMA) vágtam ki az előlapot, majd abból egy kis kört. Ezt színeztem ki. Mivel az aquarell ceruzáim nem találtam, így a gyerekek vízfestékével és fényes zseléstollal. Majd fekete fotókartonból vágtam ki az eredeti körnél kicsit nagyobbat, és ezeket 3d-s ragasztóval rétegeztem.

A lap és az alap közé vörös pausz került. Majd fehér zselés tollal rajzoltam és írtam a lapra, valamint néhány zöld virágstrasszt ragasztottam rá.

A hátoldalra megszerkesztetem az idézetet, majd ki szerettem volna fehérrel nyomtatni a pauszra. Sajnos nem sikerült. (Ha van valakinek ötlete, hogyan lehet fehéret nyomtatni, ossza meg velem.) Így maradt a fekete nyomtatás és a fehér lakkfilc.

A másik ötlet ami megtetszett, a gyöngyös tűzőkapocs volt. Ezek tartják a pauszt a hátoldalon. Kicsit kihajlítottam a kapcsot, felfűztem rá a gyöngyöket, majd az előre lyukasztott helyre kézzel behajtottam a kapcsokat.

2 megjegyzés:
Nagyon szépen köszönöm itt is. :))
Minden részlete nagyon klassz, igazán tetszik! Ötletes a sok kis gyöngy a tűzőgépkapcson! Ami még nagyon tetszett, az a "szellemképes" idézet a pauszon. :)) Az idézet pedig megható, köszönöm.
Very pretty beading too! Thanks for stopping by bobo, you are a wonderful gal!
Megjegyzés küldése