csütörtök, március 19, 2009

Simon mondja..., mutass egy lapot :-)))

Hosszú szünet után újabb lappal jelentkezem. (Készült közben scrapbook is, csak mivel staféta része egyelőre nem mutathatom:-)) A lapot unokahúgunk szülinapjára készítettem, az első SimonSaysStamp DT-s alkotásom. Azért csak most, mert hozzám a csomag később érkezett mint a többiekhez, valahol kavargott a nagyvilágban. De megérte várakozni, nagyon szuper dolgok voltak a csomagban.


Az unokahúgunk ifjú hölgy, valami fiatalosat szerettem volna csinálni. A témához illő pecsétet Simon BIRTHDAY CAKE JUST FOR YOU! készletéből már ki is választottam, mikor megérkezett a YABO csomagja. A színes címkék és gombok eszembe juttatták kedvenc IKEÁ-s szalagom, és már adott is volt a színvilág.
A tortát pecsételtem, majd kiszíneztem akvarellceruzával. Ezután a süti részre folyékony domborítót raktam (ettől csillog), a habra pedig bársonyport szórtam ragasztóba. A feliratot az alapra és egy külön lapra is pecsételtem, majd az utóbbit átlászó domborporral emeltem ki, majd tintáztam a hátteret és körbevágtam. A gombokat kenderzsinórra fűztem, majd 3D-s ragasztóval rögzítettem minden elemet. Végül a lapot csillogó pasztellkrétával körbe krétáztam.
Sógornőmnek "komolyabb" névnapi lapot készítettem, holnap azt is megmutatom. Addig is néhány részletfotóval és a felhasznált anyagok listájával búcsúzom.

Felhasznált anyagok:
Simon Says Clear Stamps BIRTHDAY CAKE JUST FOR YOU! ,
Yabo scraapbook címkék és gombok,
IKEA szalag, kenderzsinór,
Stampendous! FunFlock, domborpor,
Pebbles Inc. pearlescent chalks

0 megjegyzés: