hétfő, november 23, 2009

Adventi naptárak házilag

Szombaton kézműves mamatalálkozót tartottunk. A lányokkal az interneten jöttünk össze évekkel ezelőtt, mikor legtöbbjük első gyerekét várta. Én akkor Boglárt hordtam a pocakomban. Azóta a gyereksereg jócskán megszaporodott, egyke egy sincs közötte:-)) Időnként gyerekes találkozót tartunk, időnként csak a mamák jönnek össze ("Anya kimenője:-)) Beülünk egy teázóba, cukrászdába, jól kifecsegjük magunkat. Mostanában nem csak fecsegünk, alkotunk is közösen. A scrapbook nap alkalmából nálunk gyűltünk össze egy kis közös scrapbookozásra (arról én nem számoltam be itt, de Jucánál megnézhetitek:-)), most pedig Beusnál tartottunk közös adventi naptárkészítést.
Mint a képeken is látszik, remek volt a hangulat, a régi fonókra emlékeztetett. Teáztunk közben, keksz és finom saláta is jutott az asszonyoknak. (Köszönet érte Bea és Zoli!)

No és az alkotások. A közös netes fórumunkon előre megbeszéltük milyen naptárakat készítsünk. Két ötlet merült fel egy négyszögletes gyufásdoboz naptár és egy karácsonyfa formájú.

Juca , Judit és Timi a doboz formát készítették el. Természetesen mindenki saját ízlése szerint hozott papírt és díszített, így két egyforma naptár nincs.

Íme a Judité (férfias színekben:-))


és a Timié kékben

Juca egy elegáns bordó-arany változatot csinált óriás gyufásdobozokból, azt majd a blogján láthatjátok, mivel otthon fejezte be.

A gyufásdobozokat én picinek találtam ennyi gyereknek, amit kitaláltam még készülőben van, hamarosan azt is megmutatom (a tavalyit itt megnézhetitek). Szombaton sem unatkoztam azért, Gabinak segítettem. Ő a karácsonyfa formát választotta. Íme közös munkánk gyümölcse:-))

Beus először mást tervezett, de menet közben kedvet kapott ő is a gyufásdobozokhoz, csak az ikrek mellett még nem tudta befejezni. Nagyon köszönjük neki és férjének itt is a vendéglátást, nagyon jól éreztük magunkat.